Munkatársaink

Cégünk, a Szetei Miele Szaküzlet, kifejezetten Miele készülékek forgalmazására specializálódott. Ezekben a készülékekben mi is maradéktalanul megbízunk, hiszen ismerjük a Miele cég évszázados hagyományait és a berendezések felépítését. Mindig arra törekszünk, hogy vevőink maradéktalanul megelégedve távozzanak tőlünk, ennek érdekében dolgozóink felkészültsége is a lehető legmagasabb szinten áll.

Munkatársaink:

 

Szetei Zoltán

1992-ben a magyarországi Miele Kft. alapításakor lett a háztartási gép üzletág termékmenedzsere, majd szervízvezetője. 1996 és 2006 között a Miele márkaszerviz vezetője volt, mely kizárólagosan végezte Magyarországon ezen készülékek garanciális javításait. 1999-ban létrehozta a Miele Szaküzletet, annak reményében, hogy ismereteit a felhasználók számára is tovább adhassa. Szetei Zoltán többször járt a Németországi Miele gyárakban, számtalan továbbképzésen vett részt a német, osztrák, de a magyar Miele képviseleteken is. Kétségtelenül ő az egyike azon embereknek Magyarországon, akik a legjobban ismerik a Miele készülékeit és magát a Miele céget is. Első sorban a bolti eladásokban vesz részt.

 

Szetei Gergely

2009 októbere óta dolgozom a Miele Szaküzletben. Jártam „A” Gütersloh-i és Bielefeld-i Miele gyárakban és több tucatnyi továbbképzésen vettem részt. Igyekszem minél jobban megismerni a Miele háztartási- és ipari készülékeket, hogy tudásommal segíthessem az Ön választását. A cég ügyvezetője, marketing felelőse és webmestere vagyok. Én felelek a weboldalaink működéséért és tartalmáért (például az itt olvashatóakért). Első sorban szaküzletünkben vagyok jelen, ritkán a megrendelt készülékek házhoz szállításában is segédkezem.

 

Paczek Tamás

2013. októberétől munkatársunk. Komoly szakemberünk, rendkívül jól ismeri a Miele világát és mindig nagyon igényes munkájára. Három kollégánk egyike, aki az ipari Miele berendezésekkel is foglalkozik. Üzletünkben az értékesítésben és a kiszállításokban egyaránt résztvesz. Ha bonyolult beépített készüléket (pl. mennyezeti páraelszívót) rendelt, akkor szinte biztosan Tamással fog találkozni. Ezeknek a berendezéseknek a beszerelését első sorban Ő végzi.

 

Szabó Béla

2014 január óta dolgozik a Szetei Miele Szaküzletben. Teljes idejében a nálunk vásárolt Miele készülékek kiszállítását és beüzemelését  végzi valamelyik kollégánkkal, ilyenkor találkozhat vele. Villanyszereléssel kapcsolatos kérdésekben a véleménye mérvadó.

 

 

Urbán Csilla

2015. márciustól kollégánk. Csilla nagyrészt a számlák kiállításával és az irodai ügyintézéssel foglalkozik. Sok éves tapasztalatának köszönhetően otthonosan mozog a Miele készülékek világában. Jelenleg teljes munkaidős anyuka, így egy ideig nem találkozhat vele.

 

 

Tóth-Gergye Péter

2017 januárjától munkatársunk. Teljes idejében a megrendelt készülékek kiszállításával és beüzemelésével foglalkozik. Jól ismeri a Miele berendezéseket, így kérdéseivel bátran fordulhat hozzá. Nagy termetéről és mindig vidám hozzáállásáról lehet megismerni. A fotón éppen raktárunkban rendezkedik.

 

.

Csernák Dániel

2017. októberétől dolgozik üzletünkben. Habár Dániel a legfiatalabb munkatársunk, rendkívül széleskörű ismeretekkel rendelkezik a Miele készülékek használata és beüzemelése terén is. Első sorban a készülékek kiszállításával és beszerelésével foglalkozik, de üzletünkben is szívesen segít az érdeklődőknek.

 

.

Laczkó Antal

2020. augusztusától kollégánk. Antal elektromos szakember, a készülékek beszerelésekor és beüzemelésekor találkozhat vele. Az egyéb területeken megszerzett tapasztalatainak köszönhetően szinte minden felmerülő problémára van megoldása.

 

.

Lugosi Viktória

2020. decemberétől munkatársunk. Nagy lelkesedéssel merül a Miele készülékek világába, így a néhány hónap alatt már széleskörű ismereteket halmozott fel. Ő gondoskodik a futárszolgálattal megrendelt csomagok ügyintézéséről, de kreatív ötleteivel számos helyen találkozhat üzletünkben és weboldalunkon is.